Ma készül
Ész és Szívország békét kötni, 2014. augusztus 27.-ét írunk. Sok polgár várta
ezt a diadalittas napot, ami felszabadítja őket a sokévnyi rettegéstől. Mert
amíg Ész és Szív nincs jóba, emberek halnak meg, területek válnak sivárrá és
lakatlanná, és az érzelmek elvesznek. Nincs egyezség, nincs élet. De ez a nap,
két ellentétes természetű hercegnő számára a bizonytalanság ezer arcát mutatta.
Calliope
szemszöge:
Micsoda csodás nap! Végre legálisan is átmehetek Szívország lakóihoz. Ők olyan kedvesek az itteni emberekhez képest.
- Drágám, kérlek a piros ruhádat vedd fel! –kiabált be Anyu az ajtón.
- Én is arra gondoltam. –mosolyogtam. –A színe gyönyörű és eleganciát sugároz. –magyaráztam Anyának, aki közben mellém ért.
- Pontosan. A mai nap nagyon fontos mindenki számára. –biccentett Anya a ruhát nézegetve. Nem mutatott túl nagy boldogságot, ahogy máskor sem, de én helyette is épp eléggé örültem. Amíg Anya a megfelelő cipőt keresett, én kiléptem a teraszra és leültem az egyik székre. A nap ragyogóan sütött, egy felhő se takarta az eget. Még az időjárás is pozitívan áll a dolgokhoz. Kíváncsi vagyok, hogy milyen Szívország hercegnője. Vegyes érzelmeimet Szívország lakói okozták. Volt, aki pozitív véleménnyel volt róla és volt, aki nem.
Micsoda csodás nap! Végre legálisan is átmehetek Szívország lakóihoz. Ők olyan kedvesek az itteni emberekhez képest.
- Drágám, kérlek a piros ruhádat vedd fel! –kiabált be Anyu az ajtón.
- Én is arra gondoltam. –mosolyogtam. –A színe gyönyörű és eleganciát sugároz. –magyaráztam Anyának, aki közben mellém ért.
- Pontosan. A mai nap nagyon fontos mindenki számára. –biccentett Anya a ruhát nézegetve. Nem mutatott túl nagy boldogságot, ahogy máskor sem, de én helyette is épp eléggé örültem. Amíg Anya a megfelelő cipőt keresett, én kiléptem a teraszra és leültem az egyik székre. A nap ragyogóan sütött, egy felhő se takarta az eget. Még az időjárás is pozitívan áll a dolgokhoz. Kíváncsi vagyok, hogy milyen Szívország hercegnője. Vegyes érzelmeimet Szívország lakói okozták. Volt, aki pozitív véleménnyel volt róla és volt, aki nem.
Gwendolyn
szemszöge:
- Gwendolyn te még ágyban vagy?! El fogunk késni! Azonnal kezdj el készülődni. –hallottam Anya pánikoló hangját. Hunyorogva felnéztem, és figyeltem, ahogy Anya fel-alá járkál a szobában, és közben néha kivesz egy-egy dolgot a gardróbból. Szörnyen utálom, ha a teljes nevemen szólítanak. Nem lenne elég a Gwen? Szó nélkül kikecmeregtem az ágyból és elmentem fürödni. Mire visszajöttem, különböző szetteket találtam az ágyon. Féltem rájuk nézni is főleg, hogy Anyával teljesen különböző ízlésünk volt. Bementem a rokokó stílusú gardróbba, és kiválasztottam egy halványbarack színű, elől rövid hátul hosszú ruhát. Lehet az igazi szüleimnek jobban tetszettek volna az általam kiválasztott ruhák. Négy éves lehettem, amikor elmondták, hogy az igazi szüleim egy tűzbalesetben haltak meg, amikor én két éves voltam. Elvileg én is majdnem odavesztem a tűzben, de szerencsésen megmentettek, és azóta lettem hercegnő. Vér szerint nem vagyok trónörökös, de nem is várom el, örülhetek, hogy egyáltalán élek. Anya a kezemben lévő ruha láttán már nyitotta a száját, de közbeléptem.
- Nem mondtad, hogy milyen hosszúnak kell lennie. –védtem ki magam. Anya becsukta a száját, és tudta, hogy már nem tehet semmit. Tudta, hogy nálam a kalóztörvény volt érvényben. –Egyébként ez a nap miért is olyan fontos számomra?
- Ne légy már ilyen. –torkolt le Anya. –Ez a nap mindenkinek fontos. Gondolj arra, hogy lehet barátot is szerzel.
Anya utolsó mondata erősen megütötte a fülem és érdeklődve néztem rá.
- Mégis kivel? –fontam össze a karjaimat. Anya elmosolyodott, és éreztem, hogy nem fogok jól kijönni a beszélgetésből.
- A másik hercegnővel. –mondta lágyan, és egy könnycsepp gördült végig az arcán. Na jó. Milyen témába nyúltam én bele? –Gwen, tudnod kell, hogy bármi is történik, én mindig szeretni foglak, érted? –ölelt át szorosan Anya.
- Persze, én is szeretni foglak, ameddig élek és ezen, semmi nem fog változtatni. Mindig is te leszel az egyetlen személy, akit Anyának fogok szólítani. –öleltem át én is. Anya mélyen a szemembe nézett, nem szólt egy szót se, érezte, hogy a szavaim a lehető legkomolyabbal.
- Bárcsak az én lányom lennél. –gördült le egy újabb könnycsepp az arcán.
- Az vagyok. –mosolyodtam el. Anya érzelmekkel teli arcára néztem, és nem tudtam, hogy mit kéne leolvasnom belőle. A szeme alatti karikák a mostani alvatlanságára utaltak. De mégis mitől ilyen feszült? A szerződés miatt? Úgyis jól fog elsülni. Anya kiment a szobából, én pedig megragadtam az alkalmat, és kivettem a toalettasztal fiókjából a laposüvegem, amiből ittam egy kortyot. Ha Anya sír, nem tudom mi lesz itt. Felvettem a ruhát és a hozzá illő cipőt, majd egy halvány sminket tettem magamra, a hajamat kiengedve hagytam. Lágy hullámossága igazán illet a ruhához.
Talán fél órát utazhattunk, mire megérkeztünk a tárgyalás helyszínére. Az épület barokk stílusú volt, pontosan a két ország határvonalán. Hatalmas tömeg gyűlt köré, és a fényképezők vakuja szinte megvakított. Kiszálltunk, gyorsan készítettek egy családi fotót, majd az őrök segítségével bebotorkáltunk az épületbe. Kellemes halványkék falak fogadtak, amin az összes eddigi király festménye ki volt rakva mind Szív és mind Észországé. A csiszolt márványkövön magas sarkúm koppanása élesebben hallatszott, mint számítottam. Túl sok dolgon nem igazán gondolkodtam, engem nem érintette ennek a tárgyalása. A tárgyalóterem egy emelettel feljebb volt, ott találkoztunk a másik királyságból érkező családdal. Nem érdekelt a király vagy a királyné. Csakis a hercegnőre fókuszáltam. Tetőtől talpig végig mértem. Szőke haja és kék szeme egész szép kihangsúlyozást adtak az arcára. Sminkben maximum egy szempillaspirál volt rajta és egy szájfény. Piros ruhája egy pozitív, magabiztos, mégis naiv kisugárzást adott. Első pillantásra túl jónak tűnt hozzám képest. Illedelmesen mindenki köszönt mindenkinek, majd minket kiküldtek egy szalonba, ahol meg kellett várni a tárgyalás végét. Tea és sütemény fogadott minket, és leültünk egymással szembe.
- Had mutatkozzam be. A nevem Calliope Devereux. –mondta mosolyogva a lány. –Már sokat hallottam rólad.
Egy „meg sem lepődöm” mosolyra húztam a szám, és bele kortyoltam a teámba.
- Én Gwendolyn de Clare vagyok. –biccentettem. –Én rólad semmit. Eddig azt se tudtam, hogy létezel. –húztam enyhén gúnyos mosolyra a szám. Jó. Talán kicsit rossz indítás. Lehet a végén tényleg megkedvelem.
- Te tényleg bunkó vagy. –forgatta a szemeit Calliope.
- Én nem mondtam, hogy nem vagyok az. –vontam vállat lazán. Egymásra néztünk és érthetetlen okból kifolyólag elnevettük magunkat.
- Jól láttam, hogy a lapockádnál van egy tetoválás? –kérdezte érdeklődve. És itt az első hülye kérdés. –A szüleid tudják?
- Semmilyen törvénybe ütköző bele az, hogy legyen tetoválásom. Lehet, hogy az etika és az erkölcs mást mond, de úgy gondolom, hogy sok szabályt azért hoztak létre, hogy megszegjük őket. És ha találsz is valahol egy kiskaput, már azt se mondhatod, hogy megszegtél bármit is. –magyaráztam Calliopének, aki döbbenten nézett rám.
- Látom, te ilyen lázadó vagy. –mosolygott rám nyugodtan.
- Mi számít lázadó típusnak? –mosolyodtam el én is. –Egyébként tetszik a ruhád. Igazán illik hozzád.
- Köszönöm. –fogadta el a dicséretemet mosolyogva. – Nekem a te kolibrid tetszik, bár nem tudom, hogy szabad-e ilyet mondani. –nevette el magát kínosan.
- Helyezd magad kényelembe. Nálam az illendőség nem sokszor játszik szerepet. –mosolyogtam. Calliope közelebb jött, és már majdnem arcomba mászott. Hátrahőkölés helyett, nyugodtan néztem vele farkasszemet. Elsőre nem tűnt fel, hogy mit akar, csak pár másodperc lecsengése után jöttem rá.
- Egyforma kék a szemünk. –mondtuk ki egyszerre. Az ajtó kinyílt és a komornyikunk jött be az ajtón.
- Miss Devereux hercegnőt várják a tárgyalóteremben. –közölte és Calliope szó nélkül kiment. Talán negyed órát vártam egyedül, és már majdnem bealudtam mire értem jöttek. De vajon miért külön-külön kellett bemennünk? A tárgyalóterembe érve azonnal meghajoltam és szüleimre néztem.
- Hazudtunk az igazi szüleidet illetően. Nem volt tűzeset. Igazi hercegnő vagy, de nem Szívországban, hanem Észországban. –közölte velem Apám, és én teljesen ledermedtem.
- Gwendolyn te még ágyban vagy?! El fogunk késni! Azonnal kezdj el készülődni. –hallottam Anya pánikoló hangját. Hunyorogva felnéztem, és figyeltem, ahogy Anya fel-alá járkál a szobában, és közben néha kivesz egy-egy dolgot a gardróbból. Szörnyen utálom, ha a teljes nevemen szólítanak. Nem lenne elég a Gwen? Szó nélkül kikecmeregtem az ágyból és elmentem fürödni. Mire visszajöttem, különböző szetteket találtam az ágyon. Féltem rájuk nézni is főleg, hogy Anyával teljesen különböző ízlésünk volt. Bementem a rokokó stílusú gardróbba, és kiválasztottam egy halványbarack színű, elől rövid hátul hosszú ruhát. Lehet az igazi szüleimnek jobban tetszettek volna az általam kiválasztott ruhák. Négy éves lehettem, amikor elmondták, hogy az igazi szüleim egy tűzbalesetben haltak meg, amikor én két éves voltam. Elvileg én is majdnem odavesztem a tűzben, de szerencsésen megmentettek, és azóta lettem hercegnő. Vér szerint nem vagyok trónörökös, de nem is várom el, örülhetek, hogy egyáltalán élek. Anya a kezemben lévő ruha láttán már nyitotta a száját, de közbeléptem.
- Nem mondtad, hogy milyen hosszúnak kell lennie. –védtem ki magam. Anya becsukta a száját, és tudta, hogy már nem tehet semmit. Tudta, hogy nálam a kalóztörvény volt érvényben. –Egyébként ez a nap miért is olyan fontos számomra?
- Ne légy már ilyen. –torkolt le Anya. –Ez a nap mindenkinek fontos. Gondolj arra, hogy lehet barátot is szerzel.
Anya utolsó mondata erősen megütötte a fülem és érdeklődve néztem rá.
- Mégis kivel? –fontam össze a karjaimat. Anya elmosolyodott, és éreztem, hogy nem fogok jól kijönni a beszélgetésből.
- A másik hercegnővel. –mondta lágyan, és egy könnycsepp gördült végig az arcán. Na jó. Milyen témába nyúltam én bele? –Gwen, tudnod kell, hogy bármi is történik, én mindig szeretni foglak, érted? –ölelt át szorosan Anya.
- Persze, én is szeretni foglak, ameddig élek és ezen, semmi nem fog változtatni. Mindig is te leszel az egyetlen személy, akit Anyának fogok szólítani. –öleltem át én is. Anya mélyen a szemembe nézett, nem szólt egy szót se, érezte, hogy a szavaim a lehető legkomolyabbal.
- Bárcsak az én lányom lennél. –gördült le egy újabb könnycsepp az arcán.
- Az vagyok. –mosolyodtam el. Anya érzelmekkel teli arcára néztem, és nem tudtam, hogy mit kéne leolvasnom belőle. A szeme alatti karikák a mostani alvatlanságára utaltak. De mégis mitől ilyen feszült? A szerződés miatt? Úgyis jól fog elsülni. Anya kiment a szobából, én pedig megragadtam az alkalmat, és kivettem a toalettasztal fiókjából a laposüvegem, amiből ittam egy kortyot. Ha Anya sír, nem tudom mi lesz itt. Felvettem a ruhát és a hozzá illő cipőt, majd egy halvány sminket tettem magamra, a hajamat kiengedve hagytam. Lágy hullámossága igazán illet a ruhához.
Talán fél órát utazhattunk, mire megérkeztünk a tárgyalás helyszínére. Az épület barokk stílusú volt, pontosan a két ország határvonalán. Hatalmas tömeg gyűlt köré, és a fényképezők vakuja szinte megvakított. Kiszálltunk, gyorsan készítettek egy családi fotót, majd az őrök segítségével bebotorkáltunk az épületbe. Kellemes halványkék falak fogadtak, amin az összes eddigi király festménye ki volt rakva mind Szív és mind Észországé. A csiszolt márványkövön magas sarkúm koppanása élesebben hallatszott, mint számítottam. Túl sok dolgon nem igazán gondolkodtam, engem nem érintette ennek a tárgyalása. A tárgyalóterem egy emelettel feljebb volt, ott találkoztunk a másik királyságból érkező családdal. Nem érdekelt a király vagy a királyné. Csakis a hercegnőre fókuszáltam. Tetőtől talpig végig mértem. Szőke haja és kék szeme egész szép kihangsúlyozást adtak az arcára. Sminkben maximum egy szempillaspirál volt rajta és egy szájfény. Piros ruhája egy pozitív, magabiztos, mégis naiv kisugárzást adott. Első pillantásra túl jónak tűnt hozzám képest. Illedelmesen mindenki köszönt mindenkinek, majd minket kiküldtek egy szalonba, ahol meg kellett várni a tárgyalás végét. Tea és sütemény fogadott minket, és leültünk egymással szembe.
- Had mutatkozzam be. A nevem Calliope Devereux. –mondta mosolyogva a lány. –Már sokat hallottam rólad.
Egy „meg sem lepődöm” mosolyra húztam a szám, és bele kortyoltam a teámba.
- Én Gwendolyn de Clare vagyok. –biccentettem. –Én rólad semmit. Eddig azt se tudtam, hogy létezel. –húztam enyhén gúnyos mosolyra a szám. Jó. Talán kicsit rossz indítás. Lehet a végén tényleg megkedvelem.
- Te tényleg bunkó vagy. –forgatta a szemeit Calliope.
- Én nem mondtam, hogy nem vagyok az. –vontam vállat lazán. Egymásra néztünk és érthetetlen okból kifolyólag elnevettük magunkat.
- Jól láttam, hogy a lapockádnál van egy tetoválás? –kérdezte érdeklődve. És itt az első hülye kérdés. –A szüleid tudják?
- Semmilyen törvénybe ütköző bele az, hogy legyen tetoválásom. Lehet, hogy az etika és az erkölcs mást mond, de úgy gondolom, hogy sok szabályt azért hoztak létre, hogy megszegjük őket. És ha találsz is valahol egy kiskaput, már azt se mondhatod, hogy megszegtél bármit is. –magyaráztam Calliopének, aki döbbenten nézett rám.
- Látom, te ilyen lázadó vagy. –mosolygott rám nyugodtan.
- Mi számít lázadó típusnak? –mosolyodtam el én is. –Egyébként tetszik a ruhád. Igazán illik hozzád.
- Köszönöm. –fogadta el a dicséretemet mosolyogva. – Nekem a te kolibrid tetszik, bár nem tudom, hogy szabad-e ilyet mondani. –nevette el magát kínosan.
- Helyezd magad kényelembe. Nálam az illendőség nem sokszor játszik szerepet. –mosolyogtam. Calliope közelebb jött, és már majdnem arcomba mászott. Hátrahőkölés helyett, nyugodtan néztem vele farkasszemet. Elsőre nem tűnt fel, hogy mit akar, csak pár másodperc lecsengése után jöttem rá.
- Egyforma kék a szemünk. –mondtuk ki egyszerre. Az ajtó kinyílt és a komornyikunk jött be az ajtón.
- Miss Devereux hercegnőt várják a tárgyalóteremben. –közölte és Calliope szó nélkül kiment. Talán negyed órát vártam egyedül, és már majdnem bealudtam mire értem jöttek. De vajon miért külön-külön kellett bemennünk? A tárgyalóterembe érve azonnal meghajoltam és szüleimre néztem.
- Hazudtunk az igazi szüleidet illetően. Nem volt tűzeset. Igazi hercegnő vagy, de nem Szívországban, hanem Észországban. –közölte velem Apám, és én teljesen ledermedtem.
