Elnézést kérek azoktól, akik eddig vártak az új részre, nem lett olyan túl hosszú, majd legközelebb máshogy alakul ;)
Remélem elnyeri a tetszéseteket, mindenkinek jó olvasást! :*
Kisses
-C
Még mindig
nem tértem magamhoz a sokktól, nem tudtam értelmezni a helyzetet. Lehetetlen
lenne ez az egész. Akkor Calliope a testvérem? Kevés információt adtak a
számomra ahhoz, hogy ítélkezni tudjak, csak egy mondatban kaptam meg a
lényeget.
- Mit jelentsen ez?! –emeltem fel a hangom a szüleimet nézve. Biológiai szüleimet nézve semmilyen hasonlóságot nem láttam. Kezdett hergelni a dolog, mivel senki nem mondott semmi. Még a feszültségemért sem szóltak. Persze normálisan reagáltam le, de egy szóval is méltathatnának. Kínos csend telepedett a szobára, amíg anyám meg nem szólalt.
- Gwendolyn, gyere ki velem kicsit. –húzott ki a folyosóra. Megfogta a kezem és szembe állított magával. –Drágám, hallgass végig. Nagyon fontos dologról van szó. Tényleg Észország uralkodó családjának a lánya vagy. Sajnáljuk, hogy ezt nem mondhattuk el előbb. Calliope pedig a mi lányunk. Már régen a születésetek előtt háborúban álltak az országaink. Mindkét ország nagyon sok mindenre képes volt, hogy megszerezze a hatalmat. Így történt a ti cserétek is. Calliope dajkája egy tégla volt a palotánk dolgozói között, és elvitte őt Észországba. Újabb hatalmas csata vette kezdetét ezzel a lépéssel, azért hogy visszakapjuk a lányunkat. Több ezer kémet és katonát küldtünk Észországba, amikor a királyi pár elment meglátogatni a provinciáit és titeket egyedül hagytak. Sikerült az egyikkőtöket visszaszerezni, aki történetesen te voltál. Csak nagy vonalakban tudom elmesélni neked, mert ez sokkal bonyolultabb volt, mint amilyennek látszik. De a lényeg, hogy te nálunk maradtál, Calliope pedig Észországban. És a két ország most jutott el odáig, hogy békét kössön a saját gyerekeik számára. –mesélte el Anya sírva. Erősen szorította a kezemet, és próbálta tartani magát. Megdöbbenve hallgattam végig a történteket, és legszívesebben kifutottam volna a világból. De nem tehettem. Nem dughattam a fejemet azonnal a földbe amint kicsit is meginog az életem.
- Történt, ami történt Gwendolyn, de nekem akkor is a lányom maradsz. Ígérd meg nekem, hogy vigyázni fogsz magadra és próbáld meg találni a boldogságod. –zokogott Anya. Furcsa volt a tudat, hogy az igazi szüleim tényleg élnek és pont azok akik. Egy újabb teher nehezedett a vállamra és nem tudtam hova tenni. Az eddigi ismereteim alapján mindig az ellentétes oldalon voltam és így nehéz bárkihez is viszonyulni. Költözzek az ellenség oldalára? Kizárt. De a kötelesség mást mondott. Lehettem lázadó, de ezeknek nekem is meg kellett felelni. Ezernyi kérdés várt sorakozva a gondolataimban, amit nem szabadott kimondani. Nem tudtam elfogadni a helyzetet, de rugalmasan kellett hozzá állnom. Egyszer visszajutok oda, ahol most voltam.
- Megígérem. –csordult végig egy könnycsepp az arcomon. Drámai és megható pillanat volt a mostani, akárcsak egy filmben. Félre tettem az összes akadályt a fejemben, ami meggátolt az érzelmeimben és lerogytam a padlóra.
- Mit jelentsen ez?! –emeltem fel a hangom a szüleimet nézve. Biológiai szüleimet nézve semmilyen hasonlóságot nem láttam. Kezdett hergelni a dolog, mivel senki nem mondott semmi. Még a feszültségemért sem szóltak. Persze normálisan reagáltam le, de egy szóval is méltathatnának. Kínos csend telepedett a szobára, amíg anyám meg nem szólalt.
- Gwendolyn, gyere ki velem kicsit. –húzott ki a folyosóra. Megfogta a kezem és szembe állított magával. –Drágám, hallgass végig. Nagyon fontos dologról van szó. Tényleg Észország uralkodó családjának a lánya vagy. Sajnáljuk, hogy ezt nem mondhattuk el előbb. Calliope pedig a mi lányunk. Már régen a születésetek előtt háborúban álltak az országaink. Mindkét ország nagyon sok mindenre képes volt, hogy megszerezze a hatalmat. Így történt a ti cserétek is. Calliope dajkája egy tégla volt a palotánk dolgozói között, és elvitte őt Észországba. Újabb hatalmas csata vette kezdetét ezzel a lépéssel, azért hogy visszakapjuk a lányunkat. Több ezer kémet és katonát küldtünk Észországba, amikor a királyi pár elment meglátogatni a provinciáit és titeket egyedül hagytak. Sikerült az egyikkőtöket visszaszerezni, aki történetesen te voltál. Csak nagy vonalakban tudom elmesélni neked, mert ez sokkal bonyolultabb volt, mint amilyennek látszik. De a lényeg, hogy te nálunk maradtál, Calliope pedig Észországban. És a két ország most jutott el odáig, hogy békét kössön a saját gyerekeik számára. –mesélte el Anya sírva. Erősen szorította a kezemet, és próbálta tartani magát. Megdöbbenve hallgattam végig a történteket, és legszívesebben kifutottam volna a világból. De nem tehettem. Nem dughattam a fejemet azonnal a földbe amint kicsit is meginog az életem.
- Történt, ami történt Gwendolyn, de nekem akkor is a lányom maradsz. Ígérd meg nekem, hogy vigyázni fogsz magadra és próbáld meg találni a boldogságod. –zokogott Anya. Furcsa volt a tudat, hogy az igazi szüleim tényleg élnek és pont azok akik. Egy újabb teher nehezedett a vállamra és nem tudtam hova tenni. Az eddigi ismereteim alapján mindig az ellentétes oldalon voltam és így nehéz bárkihez is viszonyulni. Költözzek az ellenség oldalára? Kizárt. De a kötelesség mást mondott. Lehettem lázadó, de ezeknek nekem is meg kellett felelni. Ezernyi kérdés várt sorakozva a gondolataimban, amit nem szabadott kimondani. Nem tudtam elfogadni a helyzetet, de rugalmasan kellett hozzá állnom. Egyszer visszajutok oda, ahol most voltam.
- Megígérem. –csordult végig egy könnycsepp az arcomon. Drámai és megható pillanat volt a mostani, akárcsak egy filmben. Félre tettem az összes akadályt a fejemben, ami meggátolt az érzelmeimben és lerogytam a padlóra.
*Egy hét múlva*
Ma volt egy
hete, hogy Észországba mentem és újból költözöm. A biológiai szüleim beírattak
a Hercegnő Akadémiára, hogy kevesebbet kelljen foglalkozniuk velem. Más indokuk
nem lehet. Eddig is csak egymással és velem veszekedtek, de én nem vagyok
olyan, mint Calliope. Nem tűröm, ha olyan dolgokért tesznek felelőssé, amihez
semmi közöm nem volt. Talán az egyik antik vázát tényleg én vertem le, de
nincsenek szemtanúk. A szüleimet zavarta, ha ki voltam sminkelve, ha a
kelleténél rövidebb, díszesebb vagy esetleg kivágottabb ruhát vettem fel.
Ugyanúgy nem tetszett nekik, amikor szó nélkül kimászkáltam a palotából vagy
nem jelentem meg a „családi” ebéden. Több szabály, kevesebb szabadság, pedig én
e nélkül semmit sem értem. Szükségem volt arra, hogy ne kelljen mindig másokhoz
igazodnom és megalkossam a saját szabályaim, de ebben a kastélyban lehetetlen
volt. Minden kötött volt és feltételhez szabott. Azt hiszik meg tudnak nevelni
az akadémián. Olyan, mint ha arra kérnének, hogy változtassam meg a
személyiségem. Sose tudnék így élni. Bezzeg Calliopének arany élete lehet
Szívországban, mint amilyen nekem volt. Minden egyes itt töltött nap alatt
egyre jobban kívántam visszamenni a régi életembe. Nem éreztem, hogy ide
tartoznék. Megpróbáltam arra is okot adni, hogy büszkék legyenek rám, de egy
szót sem szóltak. Az ordításokon kívül nem tudtam velük normálisan beszélgetni.
Más már régen elmenekült volna. Szívem szerint én is ezt tettem volna, de
tudatnom kellett magammal, hogy hova tartozom. Most jön egy újabb felfedezetlen
élet számomra és ez még mindig jobb, mint ha maradnék. Azonnal beleegyeztem az
akadémiába, amin eléggé meglepődtek, még én is magamon. Elvileg év közben nem
vesznek fel senkit, de egy vezető országgal nem mertek szembe szállni.
Kiszálltam a kocsiból és egy mosollyal az arcomon indultam meg az ismeretlen
felé.
