3. Fejezet

Meghoztam a következő részt, kissé lemaradva a többitől de remélem maradtak még régi és lesznek még új olvasóim is akiknek tetszeni fog a történetem!
Újból elkezdem ezt a blogot, bár még csak ez lesz a harmadik rész, de remélem nemsokára tudom hozni a következőt is!
Köszönöm a csodás 8 feliratkozómat és az 1200+ oldalmegtekintést!
Kommentelni, feliratkozni ér!
Jó olvasást minden Hercegnőnek!
Kisses -C

Az egész iskola egy régi kastélyba volt, amit egy parkosított terület vett körül. Hatalmas területet foglalt el az egész. Hercegnők és hercegek üldögéltek a padokon, tanultak vagy csak szimplán beszélgettek. Olyan érzésem volt, mint ha már jártam volna itt. Minden olyan ismerős volt, mégsem emlékszem rá. Talán gyerekkoromban ellátogattunk ide valamikor. Eddig sose jártam igazán iskolába, nekem magán tanárok jutottak főként. Egy normális iskoláról is csak annyi elképzelésem van, mint amennyit a filmekben és sorozatokban láttam. Fogalmam sincs, hogyan megy ez. Végül is… Észországnál bármi jobb. Senkin sem láttam egyenruhát, meghagyták mindenkinek az egyéniségét. Érdekes.
- Üzenjenek a szüleimnek, hogy holnapra várom a lovamat és a kocsimat is. –mondtam a sofőrnek.
- Kérem Felség, a szülei már mindent elintéztek ennek kapcsán. –bólintott a sofőr és átadott egy slusszkulcsot és egy istálló címét.
- Elismerésem irányukba. –csodálkoztam. –Köszönöm. Vigyék be a bőröndjeimet és már mehetnek is. –feleltem nyugodtan. Jobb lett volna, ha ez a csere sose derül ki. Rendes szüleim lennének, kevesebb problémám lenne. Még az sem érdekelt volna, ha annak tudatában maradok, hogy az igazi szüleim meghaltak. Ezt is épp elég feldolgozni. Főleg ha az igaziak ezerszer rosszabbak. Egyedül akartam felfedezni a területet, hogy kicsit magaménak tudhassam. Egy jó ideig úgyis itt leszek. A kastély mögé érkezve egy hatalmas kertet találtam tele rózsákkal. Az illatuk az egész környéket belengte, még méterekkel arrébb is. Tovább menve felfedeztem egy golf pályát, egy uszodát és egy futópályát. Kezd egyre érdekesebb lenni. Lementem teljesen a futópályáig ahol épp órát tartottak. A herceg képző is a közelben lehetett, mert nagyon sok fiút láttam az iskola területén. A lelátó mögött észrevettem egy gyönyörű motort, amibe azonnal beleszerettem. Először körülnéztem, hogy van-e valaki a környéken és csak utána mentem közelebb hozzá. Pár éve nekem is egy ugyanilyenem volt metál kékben, de ez a motor éjfekete volt. A kulcsot a motorban hagyták rajta a bukósisakkal. Még egyszer alaposan körbe néztem és eldöntöttem, hogy egy kör erejéig senkinek sem fog hiányozni.

 Felvettem a bukósisakot, beindítottam a motort, amikor valaki utánam kiabált. Fenébe. Cselekednem kellett. Azonnal gázt adtam a motornak, de nem voltam elég gyors. Valaki felugrott mögém, én elvesztettem az irányítást a motor felett, amivel azonnal felborultunk.
- Normális vagy?! –üvöltött velem a srác. –Kinyírtad a motorom!
Szörnyen fájt a fejem, miután a földre érkeztem, és a napsütéstől azt se láttam, hogy ki ordít velem. Nagy nehezen felálltam kissé kábán, és csak utána vettem szemügyre a srácot. 20 év körüli lehetett, barna haja és zöld szeme volt. A látásom kissé homályos volt, ezért még ez az információ sem volt biztos számomra. Helyesnek és izmosnak tűnt, de jelenleg csak ordítani tudott. Idegességemben arcon vágtam, amitől azonnal csendben lett.
- Végre csend van. Ha ennyire ideges és nyugtalan típus vagy akkor vegyél be egy nyugtatót, de ne velem ordíts. Oké, tettem, amit tettem. De ezt meg lehet beszélni kulturáltan is. Másrészt te hagytad benn a motorban azt az átkozott kulcsot! –válaszoltam kissé lenézően. A srác meglepődött a válaszom hallatán, úgy látszik, nem ehhez van hozzászokva. Hercegnek tűnt, nem tudtam volna testőrként elképzelni.
- Mivel itt senki nem lop el semmit! Mégis kinek képzeled magad? –háborodott fel a srác. Mondhatnám neki, hogy csak egy körre kellet, de nem hinne nekem. Már úgyis elítélt egy tolvajnak. –Nem tudom, hogy kinek az udvarhölgye vagy, de azonnal fizesd ki a kárt!
- Már ne is haragudj, de hercegként ez nem pofátlanság tőled? –fogtam a fejem. –Legalább egy összeget mondj. –kotorásztam a táskámba a csekkfüzetemért. Még az se zavart, hogy udvarhölgynek nézett, csak essek már túl rajta. Túl sok veszekedést hallgattam már végig ahhoz, hogy ezen is felhúzzam magam, hiszen én hibáztam. Végre megtaláltam és már írtam volna egy körülbelüli összeget, amikor a srác megállított.
- Hagyd csak. Nem számít. Úgyse tudnád kifizetni a kárt. –legyintett sajnálkozva. A dühe kezdett lecsillapodni. Remélem átváltunk egy normális beszélgetésre. –Kissé arrogáns voltam veled.
- Enyhén fogalmaztál. –sóhajtottam.
- Ashton Lambrick vagyok a Nyugati Királyságból. –rázott velem kezet.
- Gwendolyn de Clare Észországból. –mutatkoztam be én is.
- A hírneved megelőzött. –mosolyodott el Ashton.
- Lehetséges. Legyek én bármelyik vezető országnak a trónörököse, akkor is csak a hibát keresik bennem. –húztam mosolyra a számat.
- Az újságírók mindenkiben a hibát keresik, hogy mikor szaggathatnak darabokra. –nevetett kínosan Ash. –Mostantól itt fogsz tanulni?
- Észországnál bármi jobb. –feleltem nyugodtan. – Bár én azzal a szóval élnék, hogy ide száműztek.
- Higgy nekem, itt sokkal jobb életed lesz. –nézett a szemembe Ash.
- Ennyi botrány után aligha. Az emberek többsége még kevesebbért is elítéli a másikat. –vontam vállat.
- Este lesz egy buli a herceg akadémián, gyere el, bemutatlak pár embernek. –tett fel egy ajánlatot Ash. – Ha keresed a botrányt, itt igazán megtalálod.
Tönkre tenni Észország hírnevét? Bármikor benne lennék.
- Rendben, benézek. –mosolyogtam. Kevés ember van aki ilyet ajánlana fel nekem első találkozáskor. Meg kell őt becsülnöm a későbbiek során, mert egy igazán jó szövetségest lelhetek meg benne.
- Kilencre érted megyek. –bólintott Ash. –A testőrödet már megtaláltad?
- A mimet? –lepődtem meg. Vagy nagyon jól vigyázok magamra, vagy hülye vagyok. Eddig sose volt testőröm. Sehol se rendeltek ki mellém.
- Ezek testőrtanoncok, akik a hercegnő akadémia tanulóit védelmezik a gyakorlati évükben. –magyarázta Ash. –A lényeg az, hogy neked kell megtalálnod őt.
- Akkor tojás keresés helyett, testőr keresés van. Izgi. –sóhajtottam.

2. Fejezet

Meghoztam az új részt, a vártnál ezerszer később...
Elnézést kérek azoktól, akik eddig vártak az új részre, nem lett olyan túl hosszú, majd legközelebb máshogy alakul ;)
Remélem elnyeri a tetszéseteket, mindenkinek jó olvasást! :*
Kisses
-C

Még mindig nem tértem magamhoz a sokktól, nem tudtam értelmezni a helyzetet. Lehetetlen lenne ez az egész. Akkor Calliope a testvérem? Kevés információt adtak a számomra ahhoz, hogy ítélkezni tudjak, csak egy mondatban kaptam meg a lényeget.
- Mit jelentsen ez?! –emeltem fel a hangom a szüleimet nézve. Biológiai szüleimet nézve semmilyen hasonlóságot nem láttam. Kezdett hergelni a dolog, mivel senki nem mondott semmi. Még a feszültségemért sem szóltak. Persze normálisan reagáltam le, de egy szóval is méltathatnának. Kínos csend telepedett a szobára, amíg anyám meg nem szólalt.
- Gwendolyn, gyere ki velem kicsit. –húzott ki a folyosóra. Megfogta a kezem és szembe állított magával. –Drágám, hallgass végig. Nagyon fontos dologról van szó. Tényleg Észország uralkodó családjának a lánya vagy. Sajnáljuk, hogy ezt nem mondhattuk el előbb. Calliope pedig a mi lányunk. Már régen a születésetek előtt háborúban álltak az országaink. Mindkét ország nagyon sok mindenre képes volt, hogy megszerezze a hatalmat. Így történt a ti cserétek is. Calliope dajkája egy tégla volt a palotánk dolgozói között, és elvitte őt Észországba. Újabb hatalmas csata vette kezdetét ezzel a lépéssel, azért hogy visszakapjuk a lányunkat. Több ezer kémet és katonát küldtünk Észországba, amikor a királyi pár elment meglátogatni a provinciáit és titeket egyedül hagytak. Sikerült az egyikkőtöket visszaszerezni, aki történetesen te voltál. Csak nagy vonalakban tudom elmesélni neked, mert ez sokkal bonyolultabb volt, mint amilyennek látszik. De a lényeg, hogy te nálunk maradtál, Calliope pedig Észországban. És a két ország most jutott el odáig, hogy békét kössön a saját gyerekeik számára. –mesélte el Anya sírva. Erősen szorította a kezemet, és próbálta tartani magát. Megdöbbenve hallgattam végig a történteket, és legszívesebben kifutottam volna a világból. De nem tehettem. Nem dughattam a fejemet azonnal a földbe amint kicsit is meginog az életem.
- Történt, ami történt Gwendolyn, de nekem akkor is a lányom maradsz. Ígérd meg nekem, hogy vigyázni fogsz magadra és próbáld meg találni a boldogságod. –zokogott Anya. Furcsa volt a tudat, hogy az igazi szüleim tényleg élnek és pont azok akik. Egy újabb teher nehezedett a vállamra és nem tudtam hova tenni. Az eddigi ismereteim alapján mindig az ellentétes oldalon voltam és így nehéz bárkihez is viszonyulni. Költözzek az ellenség oldalára? Kizárt. De a kötelesség mást mondott. Lehettem lázadó, de ezeknek nekem is meg kellett felelni. Ezernyi kérdés várt sorakozva a gondolataimban, amit nem szabadott kimondani. Nem tudtam elfogadni a helyzetet, de rugalmasan kellett hozzá állnom. Egyszer visszajutok oda, ahol most voltam.
- Megígérem. –csordult végig egy könnycsepp az arcomon. Drámai és megható pillanat volt a mostani, akárcsak egy filmben. Félre tettem az összes akadályt a fejemben, ami meggátolt az érzelmeimben és lerogytam a padlóra.

*Egy hét múlva*

Ma volt egy hete, hogy Észországba mentem és újból költözöm. A biológiai szüleim beírattak a Hercegnő Akadémiára, hogy kevesebbet kelljen foglalkozniuk velem. Más indokuk nem lehet. Eddig is csak egymással és velem veszekedtek, de én nem vagyok olyan, mint Calliope. Nem tűröm, ha olyan dolgokért tesznek felelőssé, amihez semmi közöm nem volt. Talán az egyik antik vázát tényleg én vertem le, de nincsenek szemtanúk. A szüleimet zavarta, ha ki voltam sminkelve, ha a kelleténél rövidebb, díszesebb vagy esetleg kivágottabb ruhát vettem fel. Ugyanúgy nem tetszett nekik, amikor szó nélkül kimászkáltam a palotából vagy nem jelentem meg a „családi” ebéden. Több szabály, kevesebb szabadság, pedig én e nélkül semmit sem értem. Szükségem volt arra, hogy ne kelljen mindig másokhoz igazodnom és megalkossam a saját szabályaim, de ebben a kastélyban lehetetlen volt. Minden kötött volt és feltételhez szabott. Azt hiszik meg tudnak nevelni az akadémián. Olyan, mint ha arra kérnének, hogy változtassam meg a személyiségem. Sose tudnék így élni. Bezzeg Calliopének arany élete lehet Szívországban, mint amilyen nekem volt. Minden egyes itt töltött nap alatt egyre jobban kívántam visszamenni a régi életembe. Nem éreztem, hogy ide tartoznék. Megpróbáltam arra is okot adni, hogy büszkék legyenek rám, de egy szót sem szóltak. Az ordításokon kívül nem tudtam velük normálisan beszélgetni. Más már régen elmenekült volna. Szívem szerint én is ezt tettem volna, de tudatnom kellett magammal, hogy hova tartozom. Most jön egy újabb felfedezetlen élet számomra és ez még mindig jobb, mint ha maradnék. Azonnal beleegyeztem az akadémiába, amin eléggé meglepődtek, még én is magamon. Elvileg év közben nem vesznek fel senkit, de egy vezető országgal nem mertek szembe szállni. Kiszálltam a kocsiból és egy mosollyal az arcomon indultam meg az ismeretlen felé.